Untitled Document

1981. december 10-én születtem Zalaegerszegen. A zene iránti érdeklődésem szinte már édesanyám hasában elkezdődött, persze ezt csak úgy mesélték, bár fényképes bizonyítékom már 4 éves koromtól létezik. Már ekkor elkezdtem püfölni a zongorát, amit persze a mai napig nem kímélek. Anno még a stokikat, meg anyum fedőit is befogtam, amiből dobszerkót csináltam s ne tudjátok meg…! :)Zenei tanulmányaimat 1990-ben kezdtem a Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám zeneiskolában. Trombitán, zongorán, majd késobb ütős hangszereken tanultam párhuzamosan, majd 1994-ben bekerültem a Városi Fúvószenekarba.
1993-ban az általános iskolámban alakult egy kis zenekarunk (Nature), amit Paál Gyula- akkori tanárom- toborzott össze számunkra. Iskolai ünnepségekre tanultunk be egy-egy dalt, amivel nagy sikereket arattunk. 1995 telén felkértek a zalaszentiváni fiatalok, hogy a szilveszteri rendezvényükön zenéljünk. Ezt a fellépést a zenekarunkból hárman vállaltuk, ami akkor még számunkra nagy megmérettetésnek számított. Neki álltunk dalokat tanulni, szabadidőnk nagy részét, illetve az éjszakákat gyakorlással töltöttük el. Attól függetlenül, hogy felkérőink nagyon kedvelték zenénket szerintem nem bíztak teljesítményünkben, de mi itt is bizonyítottunk hiszen a fergeteges hangulatot hajnalig fokoztuk. Ennek a csapatnak a tagjai sajnos évről évre elkoptak, mindenkit más fele vitt a szél, de én megmaradtam, s folytattam ezt a zenei vonalat.
Ma már bármilyen rendezvényen képes vagyok színvonalasan megszólalni. Vállalok céges, vállalati, családi összejöveteleket. Szívesen játszok partikon, szalagavatókon, iskolai, egyetemi eseményeken, alapítványi esteken, fogadásokon, esküvokön, lakodalmakon.
Célom mindig az adott rendezvény hangulatához és vendégköréhez igazodó műsor összeállítása.
Sokrétû zenei stílusomnak köszönhetoen igen változatos rendezvények hangulatfelelőse voltam és vagyok, zenei szolgáltatásom pedig a néhány órástól az egész éjszakára kiterjedő rendezvényekre biztosít igényes szórakozást.